2 Dec

“A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ukrajna eddigi történetében példátlannak tartja azt a durva beavatkozást, amelynek keretében a titkosszolgálat fegyveres kommandósai megszállták Brenzovics László, a KMKSZ elnökének lakását, a KMKSZ ungvári központi székházát, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány székhelyét, házkutatás céljából.
A zaporizzsjei bíróság egy régebben szeparatizmus vádjával megnyitott büntetőügyre hivatkozó döntése alapján végrehajtott akció során olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul.
A KMKSZ úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl, a kárpátaljai magyarság és vezetőinek megfélemlítése.
A Szövetség ezért felszólítja az ukrajnai illetékes szerveket, hogy haladéktalanul vessenek véget a KMKSZ és a kárpátaljai magyarok egyéb szervezetei ellen folytatott boszorkányüldözésnek. Egyben felhívja Magyarország és a nemzetközi szervezetek figyelmét az ellenünk állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra.
Úgy véljük, hogy ezek a cselekmények károsan hatnak nemcsak az ukrajnai magyar kisebbségre, de az ország nemzetközi megítélésére is, s nagyban hátráltatják Ukrajna és Magyarország jószomszédi viszonyának helyreállítását.”