30 Dec

Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Az elmúlt öt évben számos segítséget nyújtottunk a kelet-ukrajnai harcokban érintett családok számára.

Bár a világjárvány még e téren is kihívás elé állította kárpátaljai kollégáinkat, az Ungvári Főkonzulátus dolgozóinak végül idén is sikerült eljuttatni ajándékaikat azon gyermekek részére, akik szüleik révén érintettek a kelet-ukrajnai konfliktusban.

A többéves hagyomány részeként 200 csomagot tudtunk szétosztani, ezzel is szebbé téve a gyerekek karácsonyát.

2015 óta emellett több mint 2.300, a kelet-ukrajnai konfliktus által érintett gyermek üdülhetett Magyarországon és vállaltuk évente húsz ukrán katona rehabilitációját is.