Az Oscar-díjas Saul fia bemutatkozott Kijevben

2016. március 14-én a Kijev Kulturális Központban nagykövetségünk bemutatta a Saul fia című Oscar-díjas magyar filmet. Az esemény díszvendége a főszereplő, Röhrig Géza volt. Nagykövetségünk fő partnere a Molodiszty Nemzetközi Filmfesztivál volt, a vetítést Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumán kívül az Uniqa biztosító kijevi kirendeltsége támogatta.

  

A díszbemutatót követő kerekasztal beszélgetésen részt vett Szita Szabolcs professzor, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója, továbbá Andrej Khalpakchi, a Molodiszty Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója. A sajtónyilvános beszélgetést, amelyen elismerően szólalt fel Eliav Belotserkovski izraeli nagykövet is, Jevgenyij Nyiscsuk volt kulturális miniszter moderálta. A közönség soraiból a hozzászólók mind a Saul fiát, mind általában a magyar filmművészetet nagyra tartották.

  

Megnyitó beszédében Keskeny Ernő nagykövet rámutatott: Nemes Jeles László rendező első nagyjátékfilmjével egészen különlegeset alkotott, és ez a film éppen abban az évben kerül az ukrán fővárosban bemutatásra, amelyben a Babij Jar-i tragédia 75. évfordulójáról emlékezünk meg. Válaszbeszédében Andriy Vitrenko, a kulturális tárca integrációs miniszter-helyettese méltatta a magyar film által képviselt értékeket.

Röhrig Géza az MTI-nek nyilatkozva, kiemelte: fontos, hogy Ukrajnában is levetítették a filmet, abban az országban, ahol a Babij Jar és Kamenyec-Podolszk található. A főszereplő reményét fejezte ki, hogy „a fiatalabb nemzedékek jól fogadják a filmet és az hatással lesz rájuk”.

  

Szita Szabolcs úgy vélekedett, hogy „alapvetően az iskolákban kellene foglalkozni azokkal a tanulságokkal, amelyek a történelemből, és ebből a filmből levonhatóak. A mai Ukrajna területén történt tragédiák okozta sebek csak akkor és úgy gyógyulnak be, ha ilyen filmek készülnek, mint a Saul fia.”

Linkek:

http://fakty.ictv.ua/ru/index/view-media/id/125880

http://hromadskeradio.org/ru/programs/hromadska-hvylya/istoriya-povtoryaetsya-nuzhno-uchit-ee-uroki-a-vido-pro-film-syn-saula

https://www.youtube.com/watch?v=xXfexOp-95U

http://www.5.ua/video/Oskaronosnyi-film-Syn-Saula-pokazaly-u-Kyievi--108751.html